Be kell vallanom, hogy a black metal nem áll hozzám valami közel. Ritkán tudok elmerülni a hangulatában, sokszor pedig határozottan taszít az a fellengzős hozzáállás, amit a stílus képviselői az idők során társítottak és szinte kötelező komponensként integráltak a műfajba. Az extrém metál temérdek válfaja közül talán ezt pörgetem a legritkábban, de időnként rászaladok egy olyan lemezre, ami teljesen magávalragad. A görög Ravencult jelen kiadványa épp egy ilyen anyag, a mai dátum (2016.06.06.) pedig pont ideális egy kis sátáni fémzene hallgatására.
A Morbid Blood lemezen tipikus black metal toposzok dominálnak: vér, áldozat, bosszú, halál, bűnhődés, megszállottság, satöbbi. Ezen a téren nem sok új ötlettel rukkolt elő a zenekar, de a zenei performansz minőségére való tekintettel hajlandó vagyok ezt megbocsátani. Mégis, miben más ez az anyag a többi új BM próbálkozásnál? Egy átlag rajongó gondolhatná, hogy a sallangokkal telepakolt műfaj potenciális innovátorai talán a Deathspell Omega vonalát követve tudnának új vért pumpálni a színtérbe, újraértelmezve a régi alaptételeket és elvontabb, mélyebb, szinte avantgárd elemekre cserélni a régi kliséket; vagy esetleg a Darkthrone útját járva egyre inkább lecsupaszítani a zenéjüket, megőrizve a legalapvetőbb elemeket egy ultra primitív, minimalista, szinte crust punk hangzással lealjasítva. A Ravencult le se szarja ezeket a kézenfekvő trendeket és nyolcvanas évek extrém fém hatásaihoz nyúl vissza inspirációért. Black és thrash metal egyszerű, de autentikus keveréke ez, melyben egyik stílus sem nyomja el a másikat - sodró lendület és nyakszaggató riffek tökéletes egyensúlya. A nyitódal és a címadó trekk kiválóan illusztrálják ezt a megközelítést: a szélvész sebességű BM zúzás fölvezetőként szolgál olyan erőteljes ős-thrash kiállásokhoz, amik belebasszák a fejed az asztalba önkívület alatt zajló headbangelés közben. Van pár egyéb érdekesség is, például a "Winds of Damnation" című szám lassú szekciójáról rögtön az Inquisition ugrott be, mely szintén azon kevés black metal banda közé tartozik, akiket határozottan kedvelek. Szintén érdemes kiemelni a "With Hunger in Eyes" című dalt, ami hátborzongató érzést kelt a disszonáns/dallamos kontrasztok és kegyetlenül fogós thrash témák vegyítésével. A többi szám se gyengébb az imént említetteknél, nagyon jellegzetes hangulata és felépítése van mindegyiknek, de nagyjából ugyanezeket az összetevőket kombinálja különböző módon, egyformán színvonalas végeredménnyel.
Egy szó, mint száz: ez a lemez azon ritka black metal anyagok közé tartozik, melyet bármikor szívesen előveszek. Ignorálja a modern BM sallangjait és trendjeit, a régi BM toposzokat csak a szükséges mértékben viszi túlzásba, a thrash hatás pedig hibátlanul illeszkedik mindehhez. Nincs benne mit túlmisztifikálni, ez egyszerűen egy profin kivitelezett, brutális riffekkel telepakolt black-thrash zúzda.
Hallgasd meg:
