A texasi Necrovore ’87-es demója egy kultikus gyöngyszem a death metal korai érájából. Ekkor még nem voltak kiéleződve és konkrétan definiálva az extrém metálzene külön válfajai. Valahogy minden a thrash túlfokozott, elcsavart, cudarságilag „továbbvitt” concepciójára hajazott, a különféle új hangzásvilágok és attitűdök zűrzavarában pedig sokan új nevet találtak ki a saját stílusuknak. Ahány különböző helyen olvasok róla, annyi más véleményt és anekdotát találok a „death metal” címke első használatára zenészektől és rajongóktól egyaránt... kurvára nem számít egyébként, hogy kinek az agya adta ki, vagy ki vetette először papírra ezt a szókombinációt. Az viszont sokkal inkább érdekes, hogy ebben a fura korszakban, ahol ugyan volt egy Seven Churches, az Altars of Madness még ötleti síkon se létezett, a Scream Bloody Gore pedig csak pár hónap múlva lesz fölvéve, ezek a texasi ártányok kinyomták ezt a beteg demót és persze lófasz nem hallgatja őket azóta se.
Na de miért olyan érdekes a Necrovore? Mondjuk azért, mert saját korukat megelőzve nyomták a nagyon konkrét halálfémet nyolcvanhétben. Zeneileg egy primitívebb, nyersebb Morbid Angel, ahol klasszikus zene által inspirált grandiózus kiállások helyett konstans büntetést kapsz az arcodba. Nem kegyelmez egy pillanatig se, mind a négy szám el akar taposni, le akar igázni, ostorral akar csapkodni. Tulajdonképpen ugyanaz a kategória, mint a korai Possessed, Obituary és Death albumok, csak velük ellentétben sose lett híres. Nagyon mogorva, humorérzéktől mentes, maliciózus cucc ez. A hangzás egy szar – ugyebár demóról van szó, ami majd’ harminc éve lett fölvéve, majd ritkasága miatt szét is lett bootleggelve – bár itt is az van, hogy „mihez képest?” Szóval a felvétel jellegéhez mérve abszolút korrekt, ugyanis meg tudod állapítani, hogy melyik hangszer melyik, de ne számíts precízen elkülönülő gitársávokra, széttriggerelt lábdobokra, vagy bármiféle stúdióvarázslatra. Sistereg, koszos, mocskos. Ez egy ilyen zene, ez a retek hangzás pedig együttműködik vele, extra mélységet adva a belőle áradó idegen, gonosz atmoszférának.
A Necrovore együttes egyetlen demót adott ki és eltűnt örökre – béke poraikra, aldott legyen a nevük nagyképű halálmetál elitisták között. Szerencsére ma már könnyű beszerezni a zenéjüket. Én kábé tíz éve grebáztam valami seggfejtől Soulseeken, aki azt mondta, hogy wigger vagyok, mert szeretem a Dying Fetust. Ezzel szemben most akár meghallgathatjátok az egészet jutubon. Ínyenceknek határozottan jó csemege lesz, kezdőknek viszont valami kevésbé nyerset ajánlanék, például az első bekezdésben említett három alapmű bármelyikét. Kűggyed!
Hallgasd meg:
