Indonézia a brutal death metal fellegvára. Negyedmilliárd emberrel a világ negyedik legnépesebb országa, ahol az elnök egy metalhead, a férfilakosság kétharmada dohányzik, az egy főre jutó brutal death bandák számát pedig talán csak egyes észak-amerikai vagy Skandináv országok tudják überelni. Ennek fényében nyugodtan állíthatjuk, hogy az indonézek nagyon készen vannak, ezt pedig kiválóan illusztrálja a Rezume zenekar.
Bali trópusi szigete valószínűleg inkább a szörfözésről vagy a drogcsempészek sortűzzel való kivégzéséről híres, mintsem slam death bandáiról. Annyira én se vagyok jártas a helyi slam színtér terén, annyit viszont tudok, hogy gecisokan vannak és egész minőségi cuccot nyomnak. A Rezume zenekar külön figyelmet érdemel már csak ez az egy lemez miatt. Mi ez a borító?! Faszbuk oldalukon található leírásuk szerint "BRUTALITY DEATH METAL SLAM WITH PORN ATTITUDE." Asszem ez mindent elmond.
A Fragment of Blessedness Spermicide lemez igazából semmi világmegváltót nem csinál és nyilvánvalóan nem is tűzött ki maga elé ilyesféle célt. Egyszerű a recept: gyors brutal death hirtelen váltásokkal, aránylag egyszerű témákkal, teletűzdelve döngölő slam riffekkel. A vokál belégzős-disznóvágós, illetve guttural-okádós – egyszerű, de működik. Előkerül vagy nyolc mázsa pinch harmonic "besípolás" a fokozott pszichulás kedvéért, a tempóváltásokat pedig jól bevált (és teljesen fasza) módszerrel hangsúlyozza ki a dobos. Most arra gondolok, amikor egy lassú résznél a lábdobok laza lépkedés után hirtelen megszaporodnak és csak terítik alád a szőnyeget, aztán persze visszajön a blast tempó. Mint minden jó slamnél, a vontatott és középtempós témák itt néha jobban hajaznak valami döce hip-hop jellegű zenére, amit egy kiégett strigó eresztene csutka hangerőn low-rider verdájából, mint szigorú metálra, a helyeslő bólogatást és derékből headbangelést viszont ez jelentősen hamarabb kiprovokálja. "Vontatott" alatt nehogy azt értsd, hogy hamar rá fogsz unni, ugyanis ez a banda egy perc pihenőt se ad. Itt a lassú részek általában a zenei klimaxot jelölik, a hirtelen begyorsulások pedig meg-megzavarják a szokványos bunkó bólogatást. A folyamatos egrecírozást legjobban a "Fucking Every Hole" című szám illusztrálja, amiben tényleg egyetlen fölösleges téma sincs. Amelyik riff nem slam riff, az csak fölvezető több, fokozatosan durvuló slam riffhez, amik egymásra épülve kurvanagyot csattannak a hallgató koponyáján.
Kegyetlenül bunkó ez a hanganyag és valószínűleg sokkal hülyébb leszel miután végighallgatod, de a kellemes zsibogás megmarad, szóval teljesen megéri. Nem egy innovatív műalkotás, nincsenek benne forradalmian új ötletek, a maga műfajában viszont egy minden szempontból kiváló, stabil lemez, amit tiszta szívből ajánlok minden slam death rajongó számára.
Hallgass bele:
